Introduction
A nevem Merlin és pont ugyanarról álmodozok, mint minden más kiskutya, mialatt édesen nyöszörgök álmomban: EGY SZERETŐ GAZDIRÓL!
2 hónap körüli kisfiú vagyok, aki nagyon hálás a megmentéséért, pláne, hogy az egyik kishugom majdnem meghalt. Ma kaptuk vissza végre, híznia kell, de annyira örültünk Neki, nem bírtuk abbahagyni a játékot.
Azt mondták a lányok, szükségem lenne ideiglenes befogadóra Budapesten, meg azt is, hogy olyan is fogadhat, aki gondolkodik kutyavállaláson és törekszik a felelős döntés meghozatalára, én segítek! Ha úgy döntesz megtartasz, imádni foglak, de ha csak gazdisodásig is, de segítesz gondomat viselni, kiismerni és a megfelelő gazdihoz segíteni, hálám örökké üldözni fog! Budapestig megoldják a fuvarom.
A lányoknál most kevés a jelentkező és sok beragadt szuperkutyuska várja a csodát, így kérlek benneteket, hogy ha én nem is tetszem, de szeretnétek felelősen, hozzátok illő kutyust, írjatok bemutatkozót Nekik és igyekszenek segíteni.
Ha nem probléma, hogy a faladra odateszem a kis tomporom, ossz meg, hátha az ismerőseid közül szeret belém a nagy Ő és hazaérek végre, ez minden álmom.
Merlin voltam! Közepesre tippelnek, ha nagy leszek.
Photos
About
Rescue from anesthesia:
No
Gender:
Male
City:
Budapest XX. kerület
Pet Type:
Dog
Breed:
Mixed breed
Weight:
5 kg
Exercise Need:
Medium
Approximate date of birth:
2024.07.30.
Organization Entry Date:
2024.10.09.
Name of organization:
Fogd a Mancsom Alapítvány