Köszönt a PetConnex

Állatmentő vagy?

Örökbe szeretnél fogadni?

Mi is a PetConnex?

A PetConnex Magyarország első átfogó gazdi kereső portálja, kizárólag mentett állatoknak! A PetConnex célja centralizálni és átláthatóvá tenni a hazai örökbefogadási rendszert, kiszűrni az illegális állat szaporítókat és egy biztonságos felületet teremteni állatmentőknek és védenceiknek. A kereső felület segítségével az örökbefogadó gyorsabban tud rátalálni a számára tökéletes kisállatra, ezzel felgyorsítva az örökbefogadási folyamatot! Mindemellett igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni a felelős állattartásra is, amelyben a témában jártas szakemberek vannak a segítségünkre. Az örökbefogadás folyamatát az állatmentő szervezet szabja meg, a PetConnex csupán egy összekötő platformként funkcionál!

Vivi, Petconnex founder

Rólam

Sziasztok! Vivi vagyok, a PetConnex megálmodója és alapítója! 12 évesen jártam először állatmenhelyen egy osztálykirándulás keretein belül, ami egy hatalmas fordulópont volt az életemben, tudtam, hogy egy nap szerves része szeretnék lenni a hazai állatvédelemnek! 2020-ban ez a gondolat valósággá vált, mikor egy Facebookos gazdi kereső csoportban megismerkedtem jelenlegi állatmentő társammal! Ebben az évben kezdtem el civil állatmentőként foglalatoskodni, először bajba jutott kisállatok fuvarozásával kezdtem, majd a társammal együtt létrehoztuk saját alapítványunkat, amely 2021-ben lett hivatalosan bejegyezve. Mivel a mi alapítványunk telephely nélkül és ideiglenes befogadók segítségével üzemel, így nincs lehetőségünk látogatókat fogadni és a Facebookon való hirdetés az elsődleges módja a gazdi keresésnek, csak úgy, mint sok más szervezetnek. Bár ez egy működőképes gazdi keresési formának bizonyult, egyben kaotikus és időigényes is tud lenni, ezért szeretném központosítani a gazdi keresést a PetConnex segítségével, hogy átláthatóbb, gyorsabb és egyszerűbb legyen a folyamat mindenki számára! A fotón engem láthattok 3/2 négylábú kistársammal, Sushival, a kutyámmal és Titusszal, az egyik cicámmal. Sajnos, Ami cicám nem szeretett volna kooperálni a fotózás során, inkább messziről nézte, ahogy szórom a kedvenc halas jutalomfalatját. :)

Örökbe fogadnék

Nagy örömmel tölt el, hogy az örökbefogadás mellett teszed le a voksod, hiszen országunkban rengeteg elárvult kisállat várja epekedve, hogy végre egy meleg otthonban élhesse az életét! Igyekszünk a segítségedre lenni hasznos tudás anyagokkal és kisállat szűrővel, aminek segítségével be tudod állítani a keresési feltételeidet. Amennyiben létrehozol egy profilt, el tudod menteni a keresési feltételeket és e-mail értesítést fogsz kapni, ha hozzád illő kisállat kerül feltöltésre! Továbbá, el tudod menteni a számodra szimpatikus kisállatokat és eseményeket is, hogy a következő látogatásod alkalmával könnyen megtaláld őket! Mint örökbefogadó, sok kérdés merülhet fel benned az örökbefogadással kapcsolatban. Legyen szó bármilyen kisállatról, először nézz utána annak, hogy az adott kedvencnek milyen igényei és szükségletei vannak, hogy tudd, mire is számíts, mikor egy akár évtizedekre szóló kötelességet vállalsz! Egy cicának vagy kutyának akár 10+ évig kell gondját viselni, mely idő szempontjából és anyagilag is megterhelő lehet! Mielőtt elköteleződsz, tájékozódj mindenről, gondold végig, hogy milyen természetű kisállat illene hozzád a legjobban, mekkora mozgásigényű kutyus fér bele az életedbe. Az egyik legnagyobb törés egy már amúgy is sok mindenen keresztül ment kisállatnak az, ha újra rácsok mögé kerül egy meggondolatlan döntés miatt!

Állatmentő vagyok

Kedves Kolléga, örülök, hogy te is itt vagy! Együtt evezünk a szabályozás előtti Tiszán, de remélem a PetConnex segítségével egy kicsit enyhíteni tudjuk majd a hullámokat!

Hogyan?

  • állat szaporítók kiszűrésével, nem adunk helyet az illegális állatkereskedelemnek
  • hasznos keresési feltételek beállításával, hogy gyorsabban ránk találjanak a megfelelő örökbefogadók
  • oktató anyagok feltöltésével, ezzel elősegítve a felelős döntést és csökkenteni a visszakerülők számát
  • esemény feltöltési lehetőség, hogy megismerhessenek Titeket személyesen is az örökbefogadók!

Közös a célunk, dolgozzunk együtt az eléréséért!

Nézelődni szeretnék

Van lehetőséged elmenteni kereséseidet, hogy minél hamarabb rátalálj kedvencedre.

Jelezd a Szervezetnek, hogy te is részt szeretnél venni az eseményén, így tudnak készülni az érkezésedre.

Amelyik kisállatot a szívedbe zártad, és nem szeretnéd szem elől téveszteni, el tudod tenni a kedvencekbe, ahol bármikor újra, és újra megnézheted.

Dog and a catDog and a cat

Regisztrálok

Beagle Dog
Beagle Dog

Kiemelt partnerünk

partner logo

Partnereink

partner logo
partner logo
partner logo

Állatok, akik rád várnak

Daisy

Örökbe adva

Daisy

1 éves

Toscana

Toscana

2 éves

Tria

Tria

2 éves

Linda

Örökbe adva

Linda

6 hónapos

CSIVI

CSIVI

6 hónapos

Napsugár

Örökbe adva

Napsugár

8 hónapos

Bruce

Bruce

8 éves

FÉDRA

FÉDRA

1 éves

PicÚr

PicÚr

9 éves

Eseményeken találkozhatsz a kisállatokkal

Dog

Szeretnél a részese lenni mindennek?

Tudásbázis, hogy napra kész legyél

Macskák a történelem során a háziasításig

Macskák a történelem során a háziasításig

A történelem során nyomon követhetjük, hogy mennyire megosztó állat a macska. Isteni szintre emelték, majd írtották őket, mindezek ellenére társállat lett belőlük. 

Miket érdemes végiggondolni kutya örökbefogadása előtt?

Miket érdemes végiggondolni kutya örökbefogadása előtt?

Egy kisállat örökbefogadása 10-15 évnyi felelősséget jelent, ami valamilyen szempontból rengeteg idő, viszont egyben túl kevés is. Sajnos többszőr előfordult már, hogy olyanok fogadtak örökbe, akik ezt nem gondolták végig, és emiatt visszakerült a mentvény, ami hatalmas lelkitörést okoz a már amúgy is megsebzett lelküknek. Kérlek alaposan gondold végig a kérdéseket/ felvetéseket.

Jogilag mi minősül tiltott szaporításnak?

Jogilag mi minősül tiltott szaporításnak?

"A rengeteg, szenvedő és nyomorba született kutya láttán - kizárólag a valóban tenyészetnek minősülő kennelek számára engedélyeznék az ebek ivartalanításának mellőzését, a hatályos jogszabályok lényegesen megengedőbbek ezen a téren."

Tóth Eszter- Habilitációs Macska Tréner bemutatkozás

Tóth Eszter- Habilitációs Macska Tréner bemutatkozás

A macskákat mindig a kutyákhoz hasonlítjuk, pedig teljesen más utat jártak be a társállattá válás során.  A cicák több tízezer évvel vannak lemaradva a kutyákhoz képest, a domesztikáció szempontjából.

Szabó Viktória- Gazdi Coach bemutatkozás

Szabó Viktória- Gazdi Coach bemutatkozás

Megalkottam a GAZDI COACH® brand-et (a logót azóta le is védettem), és összeállítottam egy egyedülálló kapcsolatközpontú gazdi-kutya oktatási módszert, amelyért tavaly szeptemberben az Országházban átvehettem az Érték és Minőség Nagydíjat, ezen a területen elsőként Magyarországon.

Dr. Takács Fruzsina- Állatvédelmi Szakjogász bemutatkozója

Dr. Takács Fruzsina- Állatvédelmi Szakjogász bemutatkozója

Egyre többen látjuk és tapasztaljuk: a jelenlegi állatvédelmi rendszer ezer sebből vérzik, és lényegében teljes reformra szorul. Sajnos a szakjogászi végzettség jogalkotói, illetve hatósági jogkör nélkül önmagában nem elegendő egy átfogó reform megvalósításához, ugyanakkor azt vallom, hogy érdemes cseppnek lenni a tengerben.

bannerImage
bannerImage
bannerImage
bannerImage